Korábban (…) azzal áltattam magam, hogy a tanárnak könnyű dolga van. Azért tehettem így, mert addig csak kívülről szemléltem ezt a foglalkozást. És persze hiedelmem azon a megfigyelésen alapult, amelyre tanítványként tettem szert abban a magániskolában, ahová gyermekkoromban jártam. Akkoriban egyértelműen irigylésre méltó fajnak tartottam a tanárokét, hiszen akkor feküdtek le, amikor akartak, nem kellett […]
Az élet olyan, mint egy iskolai osztály, ahol az unalom a vigyázó, aki folyton lesi, hogy mit csinálsz; úgy kell tenned, mintha nagyon elmélyülten foglalkoznál valamivel, mert másképp jön és fölfalja az agyadat. – Louis-Ferdinand Céline
A gyermeknek nem feltétlenül válik hasznára, ha okosnak titulálják az óvodában és az iskolában. Sőt a magasztalás akár a teljesítmény csökkenését is előidézheti. A dicséretet hallva ugyanis a gyermek sokszor felhagy az adott tevékenységgel – ugyan minek rajzoljon tovább, ha már így is gyönyörűen rajzol? – Stephen Grosz
Mítoszok folyamatosan születnek, természetesen, vagy mesterségesen. Sokféle mítosz jön létre a családitól az iskolai közösségig, foglalkozási legendák, hőstettek megtörtént vagy kitalált, sőt céltudatos tévútra vezetési céllal. – Katona Ferenc
Hasztalan a hozzáértés és tapasztalat, a kiváló iskola, a legyőzhetetlenségben való vakhit, ha a legfontosabb tényezőt mindig elfelejtik. Az embert. – Eve Rigel
Az iskolairányítást nem (…) lehet másképpen megtanulni, mint megfelelő gyakorlat útján. – Pelham Grenville Wodehouse
Az ember (…) érdeklődőnek születik. Ezt az érdeklődést öli ki az iskola, mivel nem probléma-centrikus oktatást folytat. Motiválni kell az érdeklődés és a kíváncsiság fenntartásához. – Boldogkői Zsolt
Az ember (…) érdeklődőnek születik. Ezt az érdeklődést öli ki az iskola, mivel nem probléma-centrikus oktatást folytat. Motiválni kell az érdeklődés és a kíváncsiság fenntartásához. – Boldogkői Zsolt
Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját. – Széchenyi István
Kassák Lajos:
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Ő csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel […]
