Móricz Zsigmond
A délutáni óra még keservesebb volt, mint a délelőtti. Először vallás volt, aztán magyar. A vallástanár nagy, kövér, fekete ember volt, a bőre olyan, mint a kordován, s igen kevés kis fekete bajusza volt. Méltóságosan szokott bejönni, most is a hóna alatt nagy paksaméta írás volt, azt le sem tette az asztalra, hanem megállott a tanári asztal előtt, végignézett az osztá- lyon, s intett, hogy: üljetek le. – Nahát, kisfiam, mondjad csak, mi volt feladva mára – mutatott rá egy fiúra. Az ijedten felugrott, s elkezdett hebegni és habogni, s kapkodta a szókat. Pedig a vallástanár, Valkai tanár úr, nem volt emberevő, szépen kisegítette a felelettel a gyereket: ugye, ez volt… s elmondta a leckét, annak csak éppen rá kellett mondani, hogy igen vagy nem… És aztán lehetetlenség volt, hogy valaha egy gyerek nemet mondott volna, mikor igent kellett mondani, mert Valkai tanár úr úgy kérdezett, hogy: „Ugye Jákóbnak tizenkét fia volt? – Nagyon jól van”. Misi még késő öregkorában is visszaemlékezett ezeknek az óráknak az unalmára: mert ez az áldott jó ember oly halálos közönnyel foglalkozott a tananyaggal, mintha kukoricát morzsolt volna szakmányba. Később a kisdiák kereste, hogy hol találta meg legelőször életében a természetfölötti dolgokra való gondolást, de olyankor sohasem jutott eszébe sem Valkai tanár úr, sem a többi vallástanár. Az édesanyja jutott eszébe, akivel néha éjjel, nyáron kint ültek az eperfa alatt, összegubbaszkodva, s várták az édesapját, aki távoli tanyákon épített, de minden éjjel hazajött; olyankor felnéztek az égre, s az édesanyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy világok, mint a Föld… s azokon túl újabb csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásában… hogy mekkora a világ… s hogy mi minden van rajta… s fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt, s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyat csinálni nem tudna… semmiféle ember soha… és milyen finom a pici lába… és van egy kis féreg, amely ennek a kicsi bogárnak a belsejében él, és az is egy élő élet, és az is oly tökéletes, és talán annak is megvan a maga élősdije, de ha nincs is, milyen finom a láthatatlan kis szervezete, vére, sejtje… Hát ki csinálta, ki csinálta, ki találta ki… Van… de miért van… meddig van… mi lesz aztán… mi volt azelőtt… Mikor 19 ezekre gondolt, mindig összegubbaszkodott egészen kicsire, s a térdét átfonta a karjával, mint azokon a csillagos éjszakákon… s ez volt az ő vallása…
– Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Az „igazi” iskola…
