Volt egyszer egy állatiskola. Ebben az iskolában négy tantárgy volt: futás, ugrás, repülés és úszás. Mindegyik állat minden tantárgyat tanult. A kacsa úszásban volt jó, szó mi szó a tanárnál is jobb. Futásból és repülésből elégségese volt, az ugrás pedig egyáltalán nem ment neki. Éppen ezért elengedték neki az úszást annak érdekében, hogy több időt fordíthasson az ugrásra. Hamarosan úszásból is közepes lett. De a közepes még mindig nagyon jó jegy, így emiatt senki sem aggódott-csak a kacsa. A sast nagy bajkeverőnek tartották. Ugrásban mindenkit messze túlugrott, de a stílusa egyéni volt, olyan, ami a szabályokkal ellenkezett. Iskola után mindig ottfogták és ötszázszor leíratták vele, hogy „Csalni csúnya dolog!” Ez visszatartotta a felszárnyalástól, amit imádott. De a tanulás a legfontosabb. A medve megbukott a vizsgán, azt mondták rá, hogy lusta-különösen télen. Neki a nyár lett volna a legjobb évszak, de ekkor nem volt nyitva az iskola. A pingvin sohasem járt iskolába, mivel nem tudott eljönni otthonról, és ahol ő lakott, ott nem nyitottak iskolát. A zebra sokat lógott. A pónik csúfolták a csíkossága miatt, ami nagyon elszomorította. A kenguru kezdetben a legjobb volt a futásórákon, de később elbátortalanodott, mert ő is úgy próbált futni, mint a többiek- négy lábon. A hal otthagyta az iskolát, mert unatkozott: számára mind a négy tantárgy ugyanaz volt, de ezt nem értette meg senki. Mert ők sohase voltak halak. A mókusnak ötöse volt ugrásból, de a repüléstanár azt erőltette, hogy a földről induljon, ne a fa tetejéről. Az elrugaszkodás állandó gyakorlásától annyira fájtak a lábai, hogy hamarosan ketteseket kapott ugrásból és egyeseket futásból. Ám a legnagyobb problémát a méhecske okozta. Olyannyira, hogy a tanár elküldte őt Bubó doktorhoz: vizsgálja meg. A doktor megállapította, hogy a méh szárnyai túl kicsik a repüléshez, s ráadásul rossz helyen is vannak. De a méhecske nem látta Bubó doktor diagnózisát, s ki tudja hogy, de repül. Azt hiszem, én is ismerek egy-két méhecskét. És Ön?
