A barátaim mind az iskolához, ehhez a közepesen biztonságos, szögesdrót kerítéssel és majomráccsal körbevett börtönhöz voltak kötve, miközben én azt csináltam, amit akartam. Samuel Bode Miller
A felnőttkort ne úgy képzeld, kérlek, mint a középiskolai évek afterpartyját, mert szívlapáttal vág pofán az élet, ha ezt teszed. – Keresztury Tibor
Azért nem jut sok értelmes, tanult ember nagy vagyonhoz, mert az iskolában azt tanulta, hogy a hibák rosszak. Az életben az nyer, aki a legtöbb hibát véti, és tanul belőle – úgy, hogy nem hazudik, nem csal, nem tagadja le, nem okol másokat. Robert Toru Kiyosaki
A legelső, amit a gyerek megtanul az iskolában, az az, hogy mennyi zsebpénzt kapnak a többiek. – Vető József
Iskola nélkül vakáció sem lenne. Janne Teller
Nem tudom, hogy melyik jobb, ha a gyerekeid boldogok, vagy hogy főiskolára járnak. Nem tudom, hogy érdemes-e összeveszni a lányoddal azért, hogy jobb élete legyen, mint neked. Stephen Chbosky
Azért járunk iskolába, hogy utána dolgozhassunk, és azért dolgozunk, hogy utána szabadságra mehessünk. De akkor miért nem kezdjük rögtön a szabadsággal? – Janne Teller
Egy bölcs mondás szerint nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Hasonlóképpen egy gentleman nem a társaságnak, hanem önmagának borotválkozik. – Rejtő Jenő
Az iskolával az a gond, hogy gyakran azzá válunk, amit tanulunk. Ha például szakácsnak tanulunk, szakácsok leszünk. Ha jogot tanulunk, ügyvédek leszünk, ha autószerelést tanulunk, autószerelők leszünk. Ez azért baj, mert megfeledkezünk saját vállalkozásunkról. Sokan azzal töltik az életüket, hogy valaki más vállalkozásával törődnek és őt teszik gazdaggá. – Robert Toru Kiyosaki
Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy Magyarországon a többség nem hisz magában. Míg Amerikában azt sulykolják a fiatalok fejébe, hogy mindegy, honnan jöttél, bármit elérhetsz, addig Magyarországon azt halljuk már az iskolától kezdve: ne álmodozz, úgysem sikerül. – Árvai Péter
